A rendezvényt 2009 szeptember 11.-én 18.00 órakor Dr. Oláh Lajos a Közlekedési,
Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára és Prohászka Béla a Magyar
Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke nyitotta meg. A 2003 -ban még csak egynapos rendezvény mára már péntektől vasárnapig tartó hétvégi fesztivál hangulatot varázsolt a fürdővárosba. A finom, ellenőrzött és zsűrizett bioételek, valamint ízletes borok mellett az idei évben minden eddiginél nagyobb szabású, színes programkavalkád várta a látogatókat.
Egyedülálló regionális megjelenés biztosította a magas színvonalú gasztronómiai kínálatot Hortobágy, Balmazújváros, Karcag, Hajdúszoboszló és Nádudvar részvételével. Ezenkívül számos régión, sőt országhatáron túli résztvevő is érkezett, bio kürtőskalácsosok Székelyudvarhelyről, a Calineczki tánccsoport Lengyelországból.

Nem mehetünk el szó nélkül a szakácsok biocsatája mellett, hiszen nagyon nehéz feladatot kellett teljesíteniük
Az ételek bio eredetét a három nap alatt a Biokontroll Hungária Kht. szakemberei
folyamatosan ellenőrizték. A 12 főzőcsapat ételeihez mintegy 20 boros standon kóstolhatták a látogatók Magyarország legfinomabb borait, a villányitól az egrieken át a tokajiig. Az előző évekhez képest az idén egy díjat adtak ki, a Fesztiválon legkiemelkedőbben szereplő stand díját, melyet a Kemencés csárda érdemelt ki a zsűri szavazatai alapján.
A fesztivál díszvendége volt: Nádudvar város és a Sajgó pincészet Tolcsváról.
A sztárvendégek Détár Enikő és Rékasi Károly voltak, aki saját pálinkájukat is bemutatták a
rendezvényen.
A sztárvendégek Détár Enikő és Rékasi Károly voltak
A rendezvény újdonsága, hogy elkészült és megvásárolható volt Varga István, Magyarország első és jelenleg egyetlen biochefje összeállításában a Bioételek Hajdúszoboszlón innen és
túl című könyve. A kiadvány a fesztivál érdekességein túl egyben egy színes képekkel illusztrált, finom, egyedi recept összeállítás is, a régió 10 kiemelkedő, világversenyeket megjárt mesterszakácsaitól.
Nem mehetünk el szó nélkül a szakácsok biocsatája mellett, hiszen nagyon nehéz feladatot kellett teljesíteniük. A chefeknek 30 perc alatt kellett egy ételt és a hozzá való köretet elkészíteniük olyan alapanyagokból amit közvetlenül a verseny előtt ismertek meg. A zsűrinek ( melynek a tagjai: Máté Lajos önkormányzati képviselő, az Idegenforgalmi Bizottság elnöke, Molnár László éttermi mester a Hotel Silver vendéglátó igazgatója, Holda József mesterszakács a Thermál Hotel Viktória konyhafőnöke és nem utolsó sorba Varga István akit mindenki csak „Biochefként" ismer) nagyon nehéz dolga volt hiszen kiváló szakemberek munkáit kellett rangsorolni. Molnár László éttermi mester, zsűritagtól megtudtuk, hogy a nüanszokon múltak a helyezések. Egy valamiben mindenki egyetértett, hogy a 30 perc annyira volt elég, hogy az ételeket elkészítsék, de arra már nem mindig, hogy kreatívan, szépen ki is legyen tálalva. A zsűrizésnél figyelembe vették a kreatívitást, elkészítést, tálalást. Ennek függvényében hirdették ki a győztest. Az 1. helyezett Csegedi Lajos a 2. helyezett Hajdú Zoltán a 3. helyezett Rédai Attila lett.
A finom, ellenőrzött és zsűrizett bioételek, valamint ízletes borok mellett az idei évben minden eddiginél nagyobb szabású, színes programkavalkád várta a látogatókat
A szervezők részéről mind Istók Csaba (a Hajdúszoboszlói Vendéglátó Egyesület elnöke a Hotel Barátság igazgatója) mind Máté Lajos (önkormányzati képviselő az Idegenforgalmi Bizottság elnöke) és Varga István „Biochef" elmondták: a fesztivál elérte a célját.
Célja immár hetedik éve nem változott: Hagyományteremtő fesztivál megvalósítása, mely a főszezonon kívül érkező turisták részére is programlehetőséget nyújt, másrészről pedig ezzel az eseménnyel kívánják a szervezők felhívni a figyelmet arra, hogy a víz gyógyító ereje mellett a bio alapanyagokból készült ételek és az egészséges táplálkozás együttesen biztosítják a testi és lelki gyógyulást.
Molnár László
Éttermi mester
Hotel Silver - Vendéglátó igazgató