
Ahogyan minden héten, most is megszólaltattuk egy kedves visszajáró vendégünket, a hazai és nemzetközi fodrász berkekben is méltán híres Hajas Lászlót, aki szívesen osztotta meg velünk érzéseit és élményeit a Hotel Silverről****.
Hogy egy szakmai hivatkozással éljek, vágjunk is bele! Egy évben mennyi időt tud effektív pihenéssel tölteni?
Rendkívül keveset. Sokat dolgozom, több fodrász szalonom van nemcsak Budapesten, hanem az ország más városában, és oktatok is. Pihenni leginkább nyáron van idő, amikor a család együtt megy nyaralni, de próbálunk néhány hétvégét is kihasználni egy-egy fárasztó hét után.
Mi jut eszébe, ha azt hallja: Hotel Silver****?
Hűű! Rengeteg, rengeteg fantasztikus élmény! A kiváló konyha, a finom ételek, amik közül a kedvencem a mennyei paraszt reggeli. De ezeken kívül bevillan még a medence, a kifogástalan és kedves kiszolgálás is.
Nem egyszer járt már a szállodában. Emlékszik esetleg az elsőre?
Igen, egy NévShowR forgatáson voltam Önöknél először. Arra pontosan nem emlékszem, melyik is volt, mert minden alkalommal remekül éreztem magam és sok élménnyel lettem gazdagabb.

Hajas László és családja
Mint azt említette már, a NévShowR című műsorral többször forgatott a szállodában és a Silver Majorban egyaránt. Mi a legkedvesebb emléke?
Jó volt látni, hogy milyen hangulatos falusi légkör lett kialakítva a Silver Majorban. Emlékeim nagy része oda köthető. Jó érzéssel gondolok vissza a lovas kocsi hajtásra, a vicces vetélkedő játékokra és arra, amikor a tóban pin- pong labdákat kellett keresni. A szállodai forgatások alkalmával a leginkább a wakeboardozást és búvárkodást emlegetem legtöbbször.
Évről évre egyre több arcát mutatja meg. Míg a hazai és külföldi szakma elsősorban mesterfodrászként emlegeti, addig itthon megismerhettük már elszánt zsokéként a Nemzeti Vágtán, láthattuk jó néhány vetélkedő műsorban és sok ezer TV néző szívébe lopta be magát lelkes táncosként a Szombat esti lázban. Biztos vagyok benne, hogy minden sikerének örül, de talán a legnagyobb elismerés mégis a 2006. augusztus 20.-án kapott Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje. Mit jelent Önnek ez a kitüntetés?
Nekem a fodrászat és oktatás nem munka, hanem hivatás. Az ember élete során sok mindent csinál, amivel megpróbál tenni másokért, a szakmájáért. Mindannyian szeretnénk, ha ezt valaki látná, észrevenné, értékelné. Engem az a megtiszteltetés ért, hogy elismerték szakmai tudásomat és talán mondhatjuk, hogy társadalmi munkámat ezzel a kitüntetéssel. Fantasztikus és egyben megható érzés számomra tudni azt, hogy volt és van értelme annak, amit csinálok.
Köszönjük, hogy rendelkezésünkre állt és megosztotta velünk gondolatait. Munkájához sok sikert kívánunk.


