A Hotel Silver felkészülten várja a következő negyedévet
Még alig ért véget a nyár és az időjárás is a legbarátságosabb arcát mutatja, de a hajdúszoboszlói szállodáknak a nyár értékelésén túl meg kell kezdeni a felkészülést az őszi és a téli hónapokra.
Szeptemberben immár hagyományosan megérkeznek a gyógyulni vágyó vendégek, akik megtöltik a szállodákat a nyári turistaszezon után.

Az őszi, téli tervekről a Hotel Silver igazgatója, Kabály Zsolt beszélt.
A kiemelkedő, minden eddigi vendégszám rekordot megdöntő nyár után, az őszi szezon is komoly megterhelést ígér mind a szállodának, mind annak személyzetének. Igazából csak a vendégek összetétele alakul át, a vendéglétszám nem változik. Szeptember, október, november hónapok hagyományosan a gyógyturisták szezonja, visszatérő vendégeink érkeznek kezelésekre. A gyógyturizmust kiegészíti az őszi konferenciaszezon. A rendezvényszervezők, valamint a konferenciákat szervező cégek szívesen választják szállodánkat helyszínül. Egymást érik a rendezvények, melyek kifogástalan kiszolgálása szállodánk elemi érdeke, hiszen az itt megforduló elégedett vendég valószínűleg családostól fog visszatérni hozzánk, illetve Hajdúszoboszlóra.

Az őszi, téli szezon slágere az október 23.-i hosszú hétvége, melyre mi is külön programokkal várjuk vendégeinket. Gyermekek részére játszóház, délutáni kakaó-parti nyújt kikapcsolódást, míg a felnőttek részére táncbemutatót és zenés esteket szervezünk.
Természetesen a szilveszter jelenti a téli szezon csúcspontját, melyre 4 napos programmal várjuk vendégeinket. Igazi sztárvendégek látogatnak házunkba, a Korda György – Balázs Klári házaspár vendégeinkkel együtt tölti az év utolsó napjait.
Programunk:
2006. december 29.
Egész nap: Játszóház a legkisebbeknek
Vacsora közben: A Forgórózsa néptánc együttes műsora élőzenével, táncházzal.
2006. december 30.
Egész nap : Játszóház, délutáni kakaó - party
Délután: Ezoterikus évvége - Megtudhatja, hogy mit tartogat Önnek a jövő…
Vacsora közben: Az I. Silver Póker Open hivatalos sorsolása-
A sorsolást vezeti: Korda György
Mágikus, szórakoztató bűvészshow –
25 perces fergeteges műsor zenével majd mikromágia minden kedves vendégünk asztalánál.
2006. december 31.
Egész nap : Játszóház, Lurkószilveszter
Délután: I. Silver Póker Open- Korda György közreműködésével
Nevezés: Díjtalan, kizárólag a szállóvendégek részére.
A Rhythm & Shoes Dance Club 30 perces tánc-showja -
Sztepptánc bemutató “swing” táncelemekkel tarkítva, a ’20-as, ’30-as évek Amerikáját idéző hangulat, ír tánc
Korda György és Balázs Klári élő koncertje
A fenti időszakban esténként élőzenével szórakoztatjuk kedves vendégeinket.
A Hotel Silver felkészülten várja a következő negyedévet - Szóljon hozzá
Hallgassák meg a Silver Hotel reklámspotját - Hajdúszoboszló!
Nézzék meg a Silver Hotel reklámfilmjét! - Hajdúszoboszló
Tekintse meg képgalériánkat - Hotel Silver ****
A hír támogatója:
Hotel Silver****
H-4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király s. 25.
Tel.: (00-36) 52/363-811
Fax: (00-36) 52/362-639
E-mail: info@silverhotel.hu
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet Hungary: www.mconet.hu
Információ:


